Mi a jóga?

Mi is az a Jóga valójában?

A jóga szó hallatán a legtöbben rögtön a fizikai edzésre, testhelyzetekre gondolnak, a hajlékonyságra és a rugalmasságra (sőt az utóbbiakra főleg úgy, mint alapkövetelmények a jógához).

Tudtad például, hogy amikor adakozol vagy rászorulónak pénzt, ételt, ruhát adsz akkor is jógázol?

Tudtad például, hogy amikor imádkozol, misére, vallási szertartásra, Isten tiszteletre jársz akkor valójában jógázol?

 Nézzük a tévhiteket és a valóságot:

 

  • A jóga első sorban nem a fizikai testtel foglalkozik. Nem test vagy kardió edzés és ezért valóban szükséged lehet mellette más erőteljesebb testmozgásra, hiszen a jóga központjában a lélek áll.
  • Jóga a szanszkrit YUJ szóból ered melynek jelentése ’egyesülés’. Milliónyi sejt egyesülése egy élő organizmussá, élő organizmusból egy testté, test egyesülése az elmével, elme a lélekkel, lélek a magasabb lélekkel, egyéni tudatosság a magasabb tudatossággal és a legmagasabb tudattal, amit Istennek is szoktak nevezni. Azaz, egyesülés mind avval amivel több vagy, mint a tested.
  • A valódi jógának eredete van és mesterről tanítványra száll.
  • A jóga egyensúlyt és kapcsolat teremt test, lélek és szellem között.
  • A jóga egy ősi tudomány. Testvér tudománya és egyben egy eszköze az Ájurvédának. 
  • Jóga csak egy van. Minden ágazata és fajtája a teljesség töredéke.
  • A jóga egy univerzális gyakorlás és nem tartozik valláshoz, területhez, éghajlathoz, kultúrához.
  • A jóga igyekszik rugalmasságot teremteni testben, lélekben és szellemben egyaránt.
  • A jóga egyik célja a fizikai test egészségének a fenntartása, mert a test a lélek járműve. A lelked akkor tud fejlődni és egyesülni Istennel, megélni a teljességet és az egy-séget mindennel, ha a test ezt számára egészségével, rugalmasságával lehetővé teszi.
  • A jóga az életenergia (prána) mozgásával, áramoltatásával, begyűjtésével és eloszlatásával foglalkozik és így tartja egészségesen és egyben testet, lelket és szellemet.
  • A jóga a légzést használja, hogy mélyebbre tekinthess magadban, megismerhesd az érzéseidet és megérthesd a tested, lelked üzeneteit.
  • A jóga test eredendő intelligenciáját és a test öngyógyulási képességét támogatja.
  • A jóga oldja azokat a gátakat melyek az áramlás és az életenergia útjában állnak. Valahogy úgy teszi ezt a jóga a testel, mint ahogy a locsolócsőben a lerakódással elbánnál: nyújtjuk, csavarjuk, mozgatjuk és utána engedjük, hogy a víz kimossa a locsoló cső faláról levált elakadásokat.
  • A jóga ellazít, feszültségmentesít és a mozgás után is több lesz benned az életenergia mint előtte. Az elméd csendesebb lesz és érzelmeid békésebbek.
  • A jóga segíti a lelki békét benned. Nem válsz majd szenté, lesznek rossz napjaid, fogsz hibákat elkövetni, leszel dühös is és mérges is, de képes leszel gyorsabban helyreállítani az egyensúly állapotát a történtek után.
  • A jóga gyakorlásának egy igen kicsi kis százaléka történik a matracon. A jógát a nap 24 órájában, az év 365 napjában végezzük. A jóga egy életforma, egy létforma. Egy jobb, békésebb, örömtelibb és szebb élet felé vezethet, ha rálépsz és lépdegélsz az ösvényén…

Ez a jóga valódi ereje. Finoman, lágyan, kitartóan, lassan de biztosan átrendez úgy, mint a víz, ami a kemény követ és a sziklát is képes átalakítani, formázni.

Hasonló tartalmak

Meditation - okt 2023
Zakatol az agyam. Pörögnek a gondolatok. Egyre hangosabbak az érzelmeim. Nem tudok egyenesen ülni! Fáj a hátam és elfáradtam! Mit is akartam ebédre főzni? Mi egyáltalán az a meditáció? Mit kéne nekem itt most pontosan csinálnom? Hú, valamit el kellett még ma intéznem …. Én ezt nem bírom tovább! Ismerős?

Ki írja a tartalmat?

Pócza Barbara

Üdvözöllek! A nevem Barbara! Több, mint 20 éve foglalkozom jógával,  a természetgyógyászat különböző ágaival és az ájurvédával. Ez számomra nem csak egy hivatás, hanem egy életforma. Igyekszem a tapasztalatom és tudásom minél élvezhetőbb és könnyedén fogyasztható formában megosztani Veled. Kellemes olvasást kívánok!  

Legújabb bejegyzések

Érdekesnek találhatod

Csatlakozz az Adventi webinárhoz, és fedezd fel, hogyan varázsolhatod az ünnepeket stresszmentessé Barbarával! Kattints a részletekért!

Aktuális

Idén sincs messze már az Advent. Adventi Fényhetek 4 hetes online programunk november végén, 2023.11.27.-én újra indul …

Egyszerű lépések egy hihetetlen új év felé – Nem csak új év kezdéshez. Könnyen és hatékonyan alkalmazható módszerek, új szokások elkezdéséhez és régi, rossz szokások leküzdéséhez. 3 modulból álló online kurzus.

Rovatok

Inspiráció és Jóga a Youtube csatornámon

Belső ragyogás Facebook csoport

Egy inspiráló és támogató közösséget keresel? Csatlakozz a zárt Facebook csoportunkhoz, ahol többek között ezt is megtalálhatod